F?menü

Az europai iskolagyümölcs-program

Szavazás

Az iskolagyümölcs-program keretein belül, jó lenne ha a fels?sök is részesülhetnének az almából?
 


Designed by:

Error
  • XML Parsing Error at 1:90. Error 9: Invalid character

 

A program bemutatása 2016/2017-as tanévre vonatkozóan

 

2016/2017. tanévben is meghirdette az iskolagyümölcs- és iskolazöldség-programot, amelyhez 2 157 iskola 551,5 ezer tanulóval csatlakozott, így a részvétel
94 százalékos. A megvalósításra 3,98 milliárd forint uniós és nemzeti támogatást biztosítunk. A termékek közül a legnépszer?bb az alma, amely az összes kiosztott termék kétharmadát teszi ki.

Az iskolagyümölcs-program, amelyhez a 27 EU-tagállam közül 24 csatlakozott, köztük hazánk, Magyarország is. Brüsszel reményei szerint a rendszer segíthet a diákok egészségesebb étrendre nevelésében és abban, hogy minél kevesebb gyerek legyen túlsúlyos. Jelenleg 22 millióra becsülik a túlsúlyos iskolások számát az EU-ban, közülük több mint 5 millióan min?sülnek elhízottnak, és ez a létszám várhatóan minden évben négyszázezerrel fog emelkedni. Az egészségesebb táplálkozás nagymértékben segíthet a probléma megoldásában.

Az iskolaprogram el?nyös hatását növelni lehet, ha a gyümölcsosztást olyan tudatosító és oktatási intézkedések kísérik, amelyekb?l a gyermekek megtudhatják, miért fontos helyes táplálkozási szokásokat kialakítani. Az iskolagyümölcs-program célja, hogy helyes étkezési szokások kialakítására ösztönözze a fiatalokat, ?k ugyanis a tanulmányok szerint többnyire kés?bb is kitartanak e szokások mellett.

 

A program egyes elemeiben eltér a jelenleg futó programtól (pl. beszállítók pontozás, stb.), ezért kérem, hogy alaposan tanulmányozza át az alábbi tájékoztatót és az aktuális menüpont alatt lév?t, valamint az iskolagyümölcs-program végrehajtásáról szóló 50/2012. (V. 25.) VM rendeletet és az azt módosító 55/2014. (IV. 29.) VM rendeletet.

Figyelem! Az iskolagyümölcs-program végrehajtásához elengedhetetlen a rendeletek áttanulmányozása. Jelen tájékoztató nem helyettesíti azt, mivel nem tartalmaz minden, az iskolagyümölcs-programra vonatkozó információt, csupán figyelemfelhívásra szolgál!

 

1. Mi a program célja?

Az általános iskolák 1-6. évfolyamos tanulóival megkedveltesse a zöldségeket, gyümölcsöket, ezáltal hosszú távon emelje a korosztály zöldség-, gyümölcsfogyasztását, így hozzájáruljon az egészséges táplálkozási szokások kialakulásához, valamint a túlsúlyosság és az elhízás elleni küzdelemhez.

2. Kik a program kedvezményezettjei?

Az iskolagyümölcs-program keretében a köznevelési törvény 10. §-a szerinti általános iskola 1–8. évfolyamán, valamint a köznevelési törvény 11. §-a szerinti nyolc – nyelvi el?készít? évfolyam esetében kilenc – évfolyammal m?köd? nevelési-oktatási intézmény 1–4. évfolyamán tanuló gyermekek

Figyelem! A program keretében támogatott terméket csak a kedvezményezettek részére szabad kiosztani. A támogatott terméket ki kell osztani a kedvezményezetteknek, (nem elegend? pl. a terméket tartalmazó ládát az iskola bejáratánál elhelyezni, és a tanulóra bízni, hogy elveszi-e az aznapi adagot).

3. Kik lehetnek az iskolagyümölcs és zöldség szállítói?

A zöldség-gyümölcs termel?i csoportok és termel?i szervezetek, a termel?i szervezetek társulásai, és azok a termel?k, akik a program keretében szállítható termékek közül legalább egy termék termesztésére 2011-ben és 2012-ben területalapú támogatást kaptak, valamint kizárólag ezek tulajdonában álló vállalkozás.

Azok a szállítók, akik a Mez?gazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) jóváhagyása alapján részt vehettek a 2009/2010. - 2015/2016. tanévi iskolagyümölcs-programban, jogosultak szállítóként részt venni a 2016/2017. tanévi programban is, amennyiben megfelelnek a módosított 50/2012. (V. 25.) VM rendeletben el?írt feltételeknek.

Figyelem! Az MVH az iskolagyümölcs-programban való részvételre jogosult szállítók listáját közzé teszi a honlapján. Az MVH csak az iskolagyümölcs-programban való részvételre jogosult szállítóval kötött megállapodást fogadja el (támogatja).

4. Kik köthetik meg a szállítókkal a megállapodást?

A 2013/2014. tanévt?l kezd?d?en a megállapodásokat a köznevelési intézmények fenntartói jogosultak megkötni akár 3 tanévre is.

5. Melyik szállítóval köthet a fenntartó megállapodást?

A fenntartóknak a megállapodás megkötésekor el?nyben kell részesíteni azokat a beszállítókat, akik:

- a lehet? legrövidebb szállítási távolságok mellett biztosítani tudják az átadott termékek termel?i és a tanulók közvetlen kapcsolatát;

- a kísér? intézkedések kiválasztása során a tanulók szemléletformálását leginkább el?segít? intézkedések végrehajtására tesznek javaslatot;

- szállításoknak a megállapodás teljes id?tartamára történ? fenntartásához szükséges el?finanszírozás vonatkozásában megfelel? garanciákat tudnak biztosítani.

A szállítások fenntartása érdekében a szállító évente egy alkalommal, változatlan tartalommal átruházhatja az összes jóváhagyott megállapodását együttesen egy másik, az MVH által jóváhagyott szállítóra. Az átruházásról háromoldalú megállapodást kell kötni.

A tanév során legfeljebb két alkalommal módosítani lehet a jóváhagyott megállapodásokban szerepl? termékeket úgy, hogy az új termékek összértéke egy-egy id?szak tekintetében ne haladja meg az eredeti termékek összértékét. A módosított megállapodásokat be kell nyújtani az MVH-nak jóváhagyásra.

6. Az iskolagyümölcs-program keretében, milyen id?szakokban szállíthatnak terméket?

A program 4 ún. teljesítési id?szakból áll, amelyek a 2016/2017. tanévben a következ?k:

I. teljesítési id?szak: 2016. szeptember 01. – 2016. szeptember 25.

II. teljesítési id?szak: 2016. szeptember 26. – 2016. december 18.

III. teljesítési id?szak: 2017. január 09. – 2017. március 26.

IV. teljesítési id?szak: 2017. március 27. – 2017. május 07.

Az egyes teljesítési id?szakokon belül teljes heteket kell szállítani (legalább a kiosztási gyakoriságnak megfelel? számú tanítási/foglalkozási napból álljon a hét).

Tanítási évenként legalább 3 teljesítési id?szakban kell szállítani. Az I. és a IV. id?szakban legalább 3 hétig, míg a II. és a III. id?szakban legalább 8 hétig kell terméket szállítani.

7. Mennyi gyümölcsöt, zöldséget kaphatnak a tanulók?

Tanulónként hetente legalább 2, legfeljebb 4 adag termék adható.

Figyelem! Hetente legalább kétféle terméket kell kiosztani. Az alma – függetlenül attól, hogy egész vagy szeletelt – egyféle terméknek számít. A termék kiosztásánál a tanulók esetleges ételallergiájára figyelemmel kell lenni!

Az egyes teljesítési id?szakokban választható termékeket az 50/2012. (V. 25.) VM rendelet 1. melléklete tartalmazza. A sárgarépa és a karalábé szállítása csak abban az esetben foglalható bele a megállapodásba, ha azt darabolt, fogyasztásra el?készített és a mellékletben el?írt adagonként csomagolt áruként szállítják.

8. Mennyi támogatást kap a szállító az egy héten kiszállított termékekre?

A támogatás bruttó 200 Ft/hét/f?, amely a termékek értékén felül tartalmazza az áfa-t, valamint az egész éves ellátást (h?t?tárolást) és a kis létszámú iskolákhoz történ? kiszállítást is lehet?vé tev? logisztikai költségeket (beleértve egyes termékeknél a darabolás, illetve az adagonként történ? csomagolás költségeit is).

A támogatást a szállító kérelmezi az MVH-nál a leszállított termékekr?l a fenntartó nevére kiállított számla alapján. Az MVH közvetlenül a szállító részére fizeti ki a támogatást. A fenntartónál azonban könyvelési feladat jelentkezik.

9. Milyen kommunikációs feladatai vannak az iskolának?

Iskolagyümölcs-plakát elhelyezése a köznevelési intézmény f?bejáratánál (a program teljes id?tartama alatt kinn kell tartani a plakátot).

Javasolt továbbá lehet?sége szerint a szül?k egyéb módon való tájékoztatása. Pl.: Iskola saját honlapján szerepelteti, hogy részt vesz az iskolagyümölcs-programban.

10. Hogyan lehet jelentkezni az iskolagyümölcs-programra?

A köznevelési intézmény fenntartójának megállapodást kell kötni a legtöbb pontot elér?, az MVH által jóváhagyott szállítóval a termék 2016/2017. tanévben történ? szállítására. A megállapodást úgy is meg lehet kötni, hogy az a 2016/2017. tanévt?l kezd?d?en legfeljebb 3 tanévre szóljon. A megállapodás minimálisan kötelez? tartalmát a módosított 50/2012. (V. 25.) VM rendelet írja el? (megállapodás minta a rendelet 4. mellékletében található). A megállapodást a szállító nyújtja be az MVH-hoz jóváhagyásra. A részvétel csak az MVH által jóváhagyott megállapodás alapján történhet.

A fenntartó egy tanítási év vonatkozásában köznevelési intézményenként (KLIK esetén tankerületenként) csak egy kérelmez?vel köthet megállapodást.

A fenntartó eltér? köznevelési intézmények (KLIK esetén tankerületenként) vonatkozásában más-más kérelmez?vel is köthet megállapodást.

Az MVH a megállapodás jóváhagyásáról hozott döntését minden év augusztus 31-ig közli a szállítóval. A szállító köteles értesíteni a fenntartót a megállapodás jóváhagyásáról és a jóváhagyott termékmennyiségekr?l. A jóváhagyott megállapodások alapján az egyes köznevelési intézményekbe szállítható termékek és termékmennyiségek listáját az MVH is közzéteszi a honlapján.

11. A hiányzások kezelése

A hiányzó tanulók termékét ki lehet osztani a jelenlev? tanulóknak

- a napi adag növelésével;

- a heti gyakoriság növelésével azon a napon, amikor egyébként nem történne termékkiosztás;

- a teljesítési id?szakon belül a termékkel való ellátás id?tartamának növelésével.

FELADATOK

Fenntartó:

- Beszállítói ajánlatok pontozása a legtöbb pontot elér? beszállítókijelölése.

- Nyilvántartás vezetése (Beszállítók pontozásáról és a pontozás alapját képez? dokumentumok), melyet 5 évig meg kell ?rizni.

- A megállapodás megkötése a szállítóval.

- Könyvelés.

- Min?ségi kifogás esetén az MVH értesítése.

- Közrem?ködés a program helyszíni ellen?rzése során.

- Kérésre közrem?ködés a program értékelésében.

Köznevelési intézmény:

- A termék átvétele, átmeneti tárolása a tanulóknak való kiosztásig.

- A termék kiosztása a tanulóknak (a közétkeztetést?l eltér? id?pontban).

- Plakát elhelyezése a f?bejáratnál.

- Nyilvántartás vezetése (a programban és a kísér? intézkedésben résztvev? tanulók számáról és a kiosztott termék mennyiségér?l), a nyilvántartásokat 5 évig meg kell ?rizni.

- Selejtezési jegyz?könyv vezetése.

- Min?ségi kifogás esetén jegyz?könyv felvétele.

- Közrem?ködés a program helyszíni ellen?rzése során.

- Kérésre közrem?ködés a program értékelésében.

Figyelem! A nyilvántartás vezetéséhez az adatlapot a módosított 50/2012. (V. 25.) VM rendelet 7. melléklete tartalmazza.

Szállító:

- A programban szállítóként való részvétel jóváhagyása iránti kérelem benyújtása az MVH-hoz.

- Beszállítói ajánlatot kell tenni a fenntartónak.

- Megállapodás megkötése a köznevelési intézmény fenntartójával.

- A megállapodás jóváhagyása iránti kérelem benyújtása az MVH-hoz.

- A fenntartó tájékoztatása a megállapodás MVH általi jóváhagyásáról/elutasításáról és a jóváhagyott termékmennyiségekr?l.

- A termék kiszállítása és átadása a köznevelési intézménynek (legalább heti egyszeri szállítás).

- Kommunikáció (plakát elkészíttetése és átadása a köznevelési intézménynek).

- Adminisztráció

 

Határid?k:

Az iskolagyümölcs-programot népszer?sít? plakát elhelyezése az közoktatási intézmények f?bejáratánál az els? szállítást követ? 15 napon belül.

 

 

<!--td {border: 1px solid #ccc;}br {mso-data-placement:same-cell;}-->